EESZT képzések leendő felhasználóknak

Az Egyetemi oktatások keretén belül a hallgatók már a diploma megszerzése előtt megismerkedhetnek az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) rendszerével, amit a mindennapi munkájuk során használnak majd. Az EESZT üzemeltetője és az egyetemek közös szervezésében megtartott órákon az EESZT szolgáltatásait a hallgatók karonként egyedileg kialakított teszt oktatási rendszeren keresztül ismerhetik meg és próbálhatják ki. Az oktatáshoz az egyes szakterületeknek megfelelő, a valósággal teljesen megegyező egészségügyi platformok kerültek kialakításra úgy, hogy azok oktatásra alkalmasak legyenek. Az egyetemeken az EESZT oktatás elméleti képzésből, valamint a karok elvárásainak és a későbbi munkakörülményeknek megfelelő gyakorlati képzésből áll.


A leendő felhasználókat érintő oktatások köre az egészségügyi szakképzésekre is kiterjed, azon szakképző intézményekben, amelyek egészségügyi szakképesítést kínálnak a diákok számára. Legfőbb cél, hogy munkahelyre kikerülve az egészségügyben tanuló diákok kellő ismerettel rendelkezzenek az EESZT-ről. A pedagógusok a részükre összeállított képzésen túl, az ingyenesen elérhető Tanári felkészítőanyagból általános képet kaphatnak az Elektronikus Egészségügyi és Szolgáltatási Tér (EESZT) felépítéséről és működéséről. A tananyagban bemutatásra kerül, hogyan épül fel az EESZT, milyen célokat szolgál a rendszer, és melyek az EESZT legfontosabb szolgáltatási területei. Olyan funkciókról esik szó, mint az elektronikus recept, -beutaló, -kórtörténet, illetve eseménykatalógus, vagy éppen a digitális önrendelkezés lehetősége. A kurzus célja, hogy olyan háttér információkkal lássa el az oktatókat, amelyek segítséget jelenthetnek az EESZT-vel kapcsolatos tananyag átadásában.

További információért, vagy kérdés esetén kérjük, keresse bizalommal az ESZFK Oktatási osztály kollégáit a +36 30 423 5336 telefonszámon, vagy a kepzes@eszfk.hu e-mail címen.