Skip to Content

A korábban keletkezett betegadatok és dokumentumok feltöltése, új adatszolgáltatók bevonása

A fejlesztés egyik első lépése, hogy feltöltik az EESZT-be a Tér indulása előtti öt évben keletkezett betegadatokat is, így az orvosok pácienseik teljesebb kórtörténetéhez férhetnek majd hozzá. Ennek meghatározó eleme az Eseménykatalógus, amely időrendbe teszi az egészségügyi szolgáltatók által elvégzett vizsgálatokat és eredményeket. Ez a kezelések során hatalmas segítséget jelenthet az orvos számára, hiszen teljes betegtörténetet láthat.

Egy másik fejlesztés révén további adatszolgáltatók is hozzáadhatnak fontos információkat a páciensek ún. eProfiljához, ahová alapvetően a háziorvos tölti fel az olyan állandó vagy ritkán változó betegadatokat, mint például a gyógyszerérzékenység. Ez azt jelenti, hogy például az Országos Vérellátó Szolgálat a vérvétel során megállapított vércsoport-adatokkal, az implantátumregiszterbe adatot szolgáltató ellátók pedig a páciensbe ültetett eszközök, protézisek, implantátumok fontos jellemzőivel egészítheti ki az eProfilt.

A rendszer adatmigrációjának fontos mérföldköve az EHR Repository (EHR) lesz.

Utóbbi azért különösen lényeges, mert lehetővé teszi az egészségügyi ellátás folyamán keletkező dokumentumok központi tárolását és azok folyamatos elérését az ellátók számára.