Meghatalmazások és törvényes képviselet rögzítése az EESZT-ben

Mostantól lehetőség nyílik a megfelelő képviseleti jogosultság rögzítését követően más személy eReceptjeit felírási igazolás átadása nélkül kiváltani, illetve egészségügyi adatait elérni az EESZT Lakossági Portál felületén keresztül.

 

 

 

 

 

 

 14 éven aluli gyermekem van

          

A Kormányablakban személyazonosság igazolása után a törvényes képviselő benyújthatja a törvényes képviselet rögzítése iránti kérelmet. Ehhez szükség van a törvényes képviseleti jogosultságot igazoló okirat bemutatására. 

A Kormányablakban történő eljáráshoz nem feltétlenül szükséges mindkét szülőnek megjelennie, az eljárásra meghatalmazást adhatnak egymásnak. Így a megjelenő szülő saját- és meghatalmazottként a másik fél törvényes képviseleti jogát is kérheti rögzíteni a megfelelő, jogosultságot igazoló okiratok bemutatását követően.

SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK ÉS OKIRATOK:

  • Kérelem törvényes képviseleti jogosultság EESZT-ben rögzítésére
  • A jogosultság igazolásához házastársak esetében a gyermek születési anyakönyvi kivonata szükséges.
  • Szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránt indított per illetve házassági bontóper esetén a szülői felügyelet gyakorlásának rendezésére hozott bírósági ítélet csatolandó.
  • Amennyiben a felek a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése tárgyában egyezséget kötöttek, a bíróság jóváhagyó végzését szükséges bemutatni. 
  • Szülői felügyeletet visszaállító bírósági határozat csatolása szükséges, amennyiben korábban megszüntetett szülői felügyeleti jog visszaállításra került.

 

Szülői felügyelet vagy gyámság alatt álló 14-18 éves korú, korlátozottan cselekvőképes kiskorú törvényes képviselője vagyok

 

A Kormányablakban személyazonosság igazolása után a törvényes képviselő benyújthatja a törvényes képviselet rögzítése iránti kérelmet. Ehhez szükség van a törvényes képviseleti jogosultságot igazoló okirat bemutatására. 

Törvényes képviseleti jogosultság rögzítését kérheti - törvényes képviselő által az eljárásra meghatalmazott - harmadik személy is

SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK ÉS OKIRATOK:

  • A jogosultság igazolásához házastársak esetében a gyermek születési anyakönyvi kivonata szükséges.
  • Szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránt indított per illetve házassági bontóper esetén a szülői felügyelet gyakorlásának rendezésére hozott bírósági ítélet csatolandó. 
  • Amennyiben a felek a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése tárgyában egyezséget kötöttek, a bíróság jóváhagyó végzését szükséges bemutatni. 
  • Szülői felügyeletet visszaállító bírósági határozat csatolása szükséges, amennyiben korábban megszüntetett szülői felügyeleti jog visszaállításra került.
  • Gyámhatóság határozata gyám kirendeléséről

 

Gondnokként képviselek cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes nagykorú személyt

 

 

A Kormányablakban személyazonosság igazolása után a törvényes képviselő benyújthatja a törvényes képviselet rögzítése iránti kérelmet. Ehhez szükség van a törvényes képviseleti jogosultságot igazoló okirat bemutatására. 

Törvényes képviseleti jogosultságot rögzítését kérheti - törvényes képviselő által az eljárásra meghatalmazott - harmadik személy is

SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK ÉS OKIRATOK:

  • A bíróság cselekvőképességet teljesen vagy részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezésről szóló ítélete

 

 

 

 

Törvényes képviseleti jogosultságot rögzíthet - törvényes képviselő által az eljárásra meghatalmazott - harmadik személy is

A rögzítés iránti eljárásra meghatalmazott harmadik személy az alábbi dokumentumok bemutatásával járhat el a Kormányablakban: 

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
Más természetes személyt képviselek, vagy 

Idős, mozgásában korlátozott személy nevében kívánok meghatalmazást rögzíttetni

 

 

A képviselt személy, vagyis a meghatalmazó a Lakossági Portál Önrendelkezés menüpontja alatt az Új meghatalmazás fülön található elektronikus űrlap kitöltésével adhat jogosultságot Önnek.

Kormányablaknál személyesen is rögzítheti a meghatalmazást, melyhez az alábbiakban letölthető (2-2 oldalas!) dokumentumokat szükséges kitölteni és aláírni:

  • Elektronikus recept kiváltására vonatkozóan:

1.oldal Kérelem eRecept meghatalmazás EESZT-ben

ÉS

2.oldal eRecept kiváltására vonatkozó meghatalmazás

  • EESZT Lakossági Portálon elérhető funkciók elérésére vonatkozóan: 

1.oldal Kérelem EESZT Lakossági Portál meghatalmazás EESZT-ben rögzítésére 

ÉS 

2.oldal EESZT Lakossági Portál funkciók elérésére vonatkozó meghatalmazás

 

 

 

 

Amennyiben a meghatalmazó nem tud személyesen megjelenni a kormányablakban, akkor helyette a meghatalmazott személy is kérheti a képviseleti jogosultság rögzítését az alábbi linkekről letölthető (2-2 oldalas!) kitöltött és aláírt dokumentumok benyújtásával:

  • Elektronikus recept kiváltására vonatkozóan:

 

1.oldal Kérelem eRecept meghatalmazás EESZT-ben

ÉS

2.oldal eRecept kiváltására vonatkozó meghatalmazás

 

  • EESZT Lakossági Portálon elérhető funkciók elérésére vonatkozóan: 

 

1.oldal Kérelem EESZT Lakossági Portál meghatalmazás EESZT-ben rögzítésére 

ÉS 

2.oldal EESZT Lakossági Portál funkciók elérésére vonatkozó meghatalmazás

 

Arra is lehetőség nyílik, hogy az eljárásra meghatalmazással rendelkező harmadik személy járjon el a meghatalmazás benyújtása során. Ekkor a fentiekben bemutatott kitöltött és aláírt dokumentumok mellé az alábbiak bemutatása szükséges a Kormányablakban:

    

További részleteket az idős személyek által adott meghatalmazásra vonatkozóan az alábbi linkre kattintva olvashat:

 

 

Hogyan válthatom ki más személy eReceptjeit papír nélkül? 

1. Kérelmére az Ön képviseleti jogosultsága (meghatalmazás vagy törvényes képviselet) rögzítésre kerül az EESZT rendszerében. 

2. Az eRecept kiváltásához elegendő a patikában megadnia az ellátott páciens TAJ-számát.

3. A gyógyszerész a korábban megadott személyes adatai alapján azonosítja Önt az EESZT rendszerében, és átadja az ellátott számára felírt készítményt.

 

Kérjük, amennyiben más személy eReceptjét felírási igazolás nélkül váltja ki, minden esetben vigye magával személyazonosításra alkalmas okmányát (személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél és lakcímkártya), ami alapján a gyógyszerész azonosítja Önt!

 

Hogyan érhetem el az általam képviselt személy egészségügyi adatait? 

 

Amennyiben az EESZT-ben rögzített képviseleti jogosultsággal rendelkezik, úgy Lakossági Portálján keresztül hozzáférhet a képviselt személy bizonyos EESZT-ben tárolt egészségügyi adataihoz és helyette, nevében digitális önrendelkezési nyilatkozatot is tehet. Ezt a belépést követően a képviselt személy TAJ-számának kiválasztásával teheti meg. 

 

Több személyt is képviselhetek egyszerre?

Igen. A rendszerbe tetszőleges számú képviseleti jogosultság rögzíthető, így amennyiben Ön több személy eReceptjeit kívánja kiváltani, illetve egészségügyi adatait elérni, erre is lehetősége nyílik. 

 

 

Az EESZT Lakossági Portál felületén vagy a Kormányablakban személyes megjelenést követően lehetőség nyílik visszavonni a korábban tett meghatalmazásokat. 

 

Amennyiben Ön nem rögzíti a meghatalmazás kezdő- és befejező időpontját, az adott meghatalmazás a rögzítés időpontjától visszavonásig érvényes. Az egyes meghatalmazásokat az alábbiakban letölthető nyilatkozatokkal vonhatja vissza:

eRecept meghatalmazás visszavonása iratminta

Lakossági Portál meghatalmazás visszavonása iratminta

Kérelem EESZT-ben rögzített törvényes képviselet törlésére iratminta

 

Az EESZT képviseleti jogosultsági rendszer részletes tájékoztatóját IDE kattintva éri el.