Ugrás a tartalomhoz

EESZT a betegellátásban

A betegek számára pozitív meglepetés, hogy csak annyiban érinti őket az e-egészségügyi változás, amennyiben arra igényük van. Ha élnek a digitalizált világ előnyeivel, akkor sok új szolgáltatás nyílik meg számukra, ha viszont elzárkóznak előle, akkor semmiben sem változik a korábban megszokott betegellátási folyamat. Szeretné tudni, hogy miként segítik az EESZT szolgáltatásai a betegellátást? Kovács úr történetén keresztül megismerheti azokat az előnyöket, amik a gyorsabb és hatékonyabb gyógyítást szolgálják. Kövessék velünk egy beteg kezelésének menetét!

Példatörténet

Egy reggel Kovács János kellemetlen fájdalomra ébredt, mely mindkét lábát erősen feszítette. Voltak egészségügyi problémái korábban is, és néha dagadtak is a végtagjai, de ilyet eddig még nem tapasztalt, így elképzelése sem volt, mi lehet a baja. Reggeli után elsétált a háziorvosához, ahol a betegfelvétel után a kezelőorvosa azonnal szembesítette a ténnyel, hogy a legutóbb felírt szívgyógyszerét nem váltotta ki.

Az orvos gyorsan vért vett betegétől, amit el is küldött laborvizsgálatra, és kardiológiai szakrendelésre is beutalta őt.

A szakrendelésen Kovács úr az e-Személyi igazolványával azonosította magát, s így már semmilyen egyéb iratot, adatot nem kértek tőle. A kezelés megkezdésekor az elektronikus beutaló adatait azonnal átemelte a szakrendelő intézményi informatikai rendszere az EESZT-ből, így a betegfelvétel egy pillanatot vett csak igénybe, és a kezelőorvos azonnal tisztában volt a beutaló orvos észrevételeivel is. 

A vizsgálat és a régóta fennálló szívbetegség kezelésének kórtörténete alapján a kardiológus a leghatékonyabb és leggyorsabb kezelés mellett döntött, így Kovács úr vízhajtó injekciót kapott, ami gyors javulást eredményezett, és ő sokkal jobban lett.

Eközben a háziorvos által vizsgálatra beküldött vérminta laboreredménye is hozzáférhetővé vált a Térben, aminek ismeretében a kezelőorvos úgy döntött, megváltoztatja Kovács úr gyógyszerelését. Az új gyógyszer adatait a szakrendelő informatikai rendszere azonnal rögzítette is az EESZT-ben.

Hazafelé menet Kovács úr betért a legközelebbi gyógyszertárba, ahol elég volt az elektronikus személyazonosító igazolványával azonosítania magát, a gyógyszerész azonnal látta a beteg számára felírt vényeket, amiből a beteg kérésére a legutóbb felírt új szívgyógyszert ki is adta. Látva, hogy Kovács úr a korábban felírt szívgyógyszert nem váltotta ki, a gyógyszerész kedvesen elbeszélgetett az idős férfival, hogy felhívja figyelmét a gyógyszerkihagyás veszélyeire. 

Kovács úr még aznap esete ellátogatott az EESZT Lakossági portál felületére, ahova az ügyfélkapus azonosítást követően és a TAJ száma megadásával tudott belépni. Itt végignézte kezelésének menetét, megtekintette az ellátásához kapcsolódó dokumentumokat. 

Ezek után Kovács úr elhatározta, hogy rendszeresen fogja látogatni ezt az oldalt, mert így biztosan nem felejti el kiváltani a gyógyszereit, és nem mulasztja el a vizsgálatokat, amire az orvosa beutalja, hiszen ezeket is követheti. 

Mivel Kovács úr sokat hallott az adatokkal történő visszaélések lehetőségéről, meg akart bizonyosodni, hogy az ő adataihoz ténylegesen csak a kezelőorvosai fértek hozzá. Így hát megnyitotta a digitális önrendelkezés felületét is a Lakossági portálon, és az adatkezelési naplóban leellenőrizte, ki és mikor kezdeményezte az ő adatainak lekérdezését. Megnyugvással látta, hogy kizárólag az ellátásának érdekében őt kezelő orvosok és gyógyszerész kezdeményezett adatlekérdezést. 

Kovács úr háziorvosa másnap reggel a rendelés megkezdésekor az EESZT-hez csatlakozott háziorvosi informatikai rendszerén megtekintette betege kivizsgálásának eredményét, elmentette a vonatkozó dokumentumokat, hogy Kovács úr nála őrzött kórtörténetébe is bekerüljenek azok, majd látva, hogy a kardiológiai szakrendelésen új gyógyszerelést állítottak be betegének, és annak érdekében, hogy betege véletlenül se válthassa ki a lecserélt készítményt, törölte az EESZT-ből a korábban felírt és ki nem váltott szívgyógyszer receptjét. 

Olvassa el Lakossági Tájékoztatónkat, hogy válaszokat kapjon a kérdéseire!

Adatvédelmi kiegészítések

A háziorvos, mint kezelőorvos az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér segítségével hozzáfér a felírt és kiváltott gyógyszerek listájához, így láthatja, hogy betege a számára felírt szívgyógyszert nem váltotta még ki. Ez az információ nagyban segíti őt a további vizsgálatok megtervezésében, a diagnózis felállításában.

Az orvos ebben az esetben szintén az EESZT által biztosított új szolgáltatást, az e-beutalót használja. Az e-beutaló abban különbözik a megszokott beutalótól, hogy nem szükséges hozzá papír kitöltése. Az így készített beutalót a beteg saját otthonában az EESZT portálon (http://www.eeszt.gov.hu) megtekintheti, annak adatait – ha szüksége van rá - kinyomtathatja. A betegnek arra is lehetősége van, hogy orvostól a beutalás tényét és adatait tartalmazó igazolást kérjen.

Mint kezelőorvos, a vizsgálatot végző szakorvos is lekérdezte az EESZT-ben tárolt gyógyszerelési és vizsgálati adatokat, így láthatta, hogy a beteg nem váltotta ki a számára felírt szívgyógyszert. Az EESZT minden olyan orvos számára biztosítja az adatok biztonságos elérését, aki a beteg kezelőorvosa, és akire vonatkozóan a beteg nem korlátozta az EESZT-ben tárolt adatokhoz történő hozzáféréséi jogosultságát. A szakorvos természetesen elektronikusan hozzáférhetett a háziorvos által adott beutaló minden adatához és a vizsgálati eredményekhez.

Az orvos elektronikus vényt készített, mely az elektronikus beutalóhoz hasonlóan elég, ha csak a gépek számára értelmezhető formában létezik. A rendszer biztosítja, hogy a felírt gyógyszerekhez, azok kiváltási adataihoz arra jogosultak, kezelőorvosok, gyógyszerészek hozzáférjenek, és a gyógyítási tevékenységük során felhasználják ezeket az adatokat. A beteg 2018. végéig minden esetben kap nyomtatott felírási igazolást az orvostól, később pedig kérheti azt. Felírási igazolással más is kiválthatja a gyógyszereit, nem csak ő. A példából látható, hogy akár egy elfelejtett gyógyszerkiváltás mekkora bonyodalmat okozhat.

A gyógyszerésznek lehetősége van az EESZT segítségével hozzáférni a gyógyszerelésre vonatkozó adatokhoz annak érdekében, hogy a gyógyszerészi gondozás keretein belül hasznos segítséget nyújthasson a hozzá fordulóknak. A gyógyszerész ezzel a jogával az EESZT bevezetése előtt is élhetett, azonban nem állt rendelkezésére naprakész adat, hanem csak bizonyos átfutási idővel férhetett hozzá ilyen adatokhoz, mely sok esetben megnehezítette, vagy szükségtelenné tette a munkáját.

Lakossági portál: Az EESZT tervezése során gondot fordítottak arra, hogy maga a beteg a kezelésével kapcsolatban a lehető legtöbb információhoz hozzáférhessen. Ennek eredményeként – hasonlóan a kezelőorvosokhoz – a beteg saját otthonában képessé válik naprakész ellátási adatainak megtekintésére, az ellátás során keletkezett dokumentumok letöltésére. Az EESZT portálon lehetőség van arra is, hogy a beteg értesítést kérjen arról, ha valamilyen dokumentuma (beutaló, vény, egyéb egészségügyi dokumentáció) bekerül az EESZT-be. 

Adatkezelési napló: Az EESZT-ben minden adathozzáférés naplózásra kerül, mely a beteg számára elérhető annak érdekében, hogy ellenőrizni tudja adatai kezelésének útját. Ez a lehetőség eddig nem elérhető átláthatóságot nyújt, valamint szinte korlátlan ellenőrzési jogot biztosít a betegek számára.

Betegkövetés: A háziorvos saját a betegére vonatkozó és az EESZT-ben található ellátási eseményekhez, azok dokumentumaihoz hozzáférhet, ahogy most papír alapon kap tájékoztatást ezekről és fűzi le a nyilvántartásában. Mivel betege a számára felírt gyógyszert nem váltotta ki, s mert azokat korábban maga a háziorvos írta fel, joga volt az elektronikus vény visszavonására is.

 

Tovább az Adatvédelem menüpontra.